Ma 2010. szeptember 03. péntek, Hilda napja van. Boldog névnapot kíván a Plusz Portál!
Magyar Ifjúsági Központ készül Kolozsváron
2010. február 12. péntek 20:39
Magyar Ifjúsági Központ készül Kolozsváron Új székházba szeretne költözni, és Magyar Ifjúsági Központ (MIK) néven új intézményt kíván alapítani a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) – jelentette be Talpas Botond elnök a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján.
A húsz éves KMDSZ vezetősége több helyi, és országos ifjúsági szervezet közös otthonának szánja a központot. Tervüket adományokból kívánják megvalósítani, az alapítás érdekében június 1-ig forrásteremtő kampányba kezdenek az önkéntesek. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség jelenlegi székhelyéül szolgáló háromszáz éves épületet 1994-ben kapták albérletbe az egyetemisták. „A Petőfi utca 21. szám alatti ingatlan 60 m2 alapterületű, több évtizedes régi víz- és fűtésrendszerrel rendelkezik, ráadásul a berendezésünk is elavult. Néhány hete egy csőtörés következtében még ezt a kicsiny irodát sem tudjuk rendeltetésszerűen használni. Ugyanakkor ijesztő, hogy hosszútávú bérleti szerződés hiányában elméletileg bármikor az utcán találhatjuk magunkat.” – mondta el az elnök. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség a polgármesteri hivatal albérlője, rendszerint félévente újítják fel a bérleti szerződést. Ha az önkormányzattól az eredeti tulajdonos visszakapja az ingatlant, a diákszövetségnek nem marad alternatívája.
„Az elmúlt másfél évtizedben több száz rendezvényt koordináltunk innen, lehetőségeink szerint küzdtünk a magyar egyetemi oktatás színvonaláért, a kulturális és szabadidős élet megszervezéséért. Alapításunk, és a rendszerváltás után húsz évvel azonban úgy gondoljuk, eljött az idő a változásra: ennél többet és jobbat érdemel Kolozsvár tanulóifjúsága, ilyen körülmények között ugyanis rendkívül nehéz lesz a folytatás.” – hangsúlyozta Talpas Botond. A KMDSZ képviselői Ifjúsági Központot kérünk a kincses Kolozsvárnak címmel memorandumot is kiadtak az alkalomra. „Kolozsvár az erdélyi kultúra és tudomány fellegvára, Mátyás király, Bocskai István és Bólyai János szülővárosa. Napjainkban tizenkétezer magyar ajkú egyetemista és további mintegy tizenötezer magyar fiatal otthona, ifjúságunk egyik jelentős központja. Itt, a kincses városban él Erdély második legnagyobb magyar közössége, s a városban még sincs olyan központ, ahol a magyar fiatalok szervezeti élete otthonra lelne, ahol megfelelő környezetben és felszereltséggel gyűléseket, rendezvényeket, konferenciákat és egyéb programokat tudnának megvalósítani.” – szerepel a memorandumban. A Magyar Ifjúsági Központ terveit Farkas Csongor projektfelelős ismertette. Az intézményt többfunkciósnak szánják, szakmai-, kulturális-, és szabadidős rendezvények is helyet kapnának benne. „Régi álmainkat, az egyetemisták számára álláslehetőségeket kínáló karrierirodát, valamint az ösztöndíjakról és szakmai lehetőségekről tudósító hírszolgálatot is itt fogjuk majd beindítani. Ezen kívül számtalan szolgáltatást, és kikapcsolódási lehetőséget terveztünk az épületbe” – sorolta Farkas Csongor. Így a fénymásoló- és nyomtatóközpont, a lakásközvetítés, és az ingyen internet csak néhány a sajtóértekezleten elhangzottak közül.
A fiatalok arra is kitértek, hogy néhány helyi és országos ifjúsági szervezet székhelye szintén itt kap majd helyet. Többek között az Országos Magyar Diákszövetség, és a Romániai Magyar Magyar Ifjúsági Központ készül Kolozsváron Új székházba szeretne költözni, és Magyar Ifjúsági Központ (MIK) néven új intézményt kíván alapítani a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) – jelentette be Talpas Botond elnök a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján. A húsz éves KMDSZ vezetősége több helyi , és országos ifjúsági szervezet közös otthonának szánja a központot. Tervüket adományokból kívánják megvalósítani, az alapítás érdekében június 1-ig forrásteremtő kampányba kezdenek az önkéntesek. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség jelenlegi székhelyéül szolgáló háromszáz éves épületet 1994-ben kapták albérletbe az egyetemisták.
„A Petőfi utca 21. szám alatti ingatlan 60 m2 alapterületű, több évtizedes régi víz- és fűtésrendszerrel rendelkezik, ráadásul a berendezésünk is elavult. Néhány hete egy csőtörés következtében még ezt a kicsiny irodát sem tudjuk rendeltetésszerűen használni. Ugyanakkor ijesztő, hogy hosszútávú bérleti szerződés hiányában elméletileg bármikor az utcán találhatjuk magunkat.” – mondta el az elnök. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség a polgármesteri hivatal albérlője, rendszerint félévente újítják fel a bérleti szerződést. Ha az önkormányzattól az eredeti tulajdonos visszakapja az ingatlant, a diákszövetségnek nem marad alternatívája. „Az elmúlt másfél évtizedben több száz rendezvényt koordináltunk innen, lehetőségeink szerint küzdtünk a magyar egyetemi oktatás színvonaláért, a kulturális és szabadidős élet megszervezéséért. Alapításunk, és a rendszerváltás után húsz évvel azonban úgy gondoljuk, eljött az idő a változásra: ennél többet és jobbat érdemel Kolozsvár tanulóifjúsága, ilyen körülmények között ugyanis rendkívül nehéz lesz a folytatás.” – hangsúlyozta Talpas Botond.
A KMDSZ képviselői Ifjúsági Központot kérünk a kincses Kolozsvárnak címmel memorandumot is kiadtak az alkalomra. „Kolozsvár az erdélyi kultúra és tudomány fellegvára, Mátyás király, Bocskai István és Bólyai János szülővárosa. Napjainkban tizenkétezer magyar ajkú egyetemista és további mintegy tizenötezer magyar fiatal otthona, ifjúságunk egyik jelentős központja. Itt, a kincses városban él Erdély második legnagyobb magyar közössége, s a városban még sincs olyan központ, ahol a magyar fiatalok szervezeti élete otthonra lelne, ahol megfelelő környezetben és felszereltséggel gyűléseket, rendezvényeket, konferenciákat és egyéb programokat tudnának megvalósítani.” – szerepel a memorandumban. A Magyar Ifjúsági Központ terveit Farkas Csongor projektfelelős ismertette.
Az intézményt többfunkciósnak szánják, szakmai-, kulturális-, és szabadidős rendezvények is helyet kapnának benne. „Régi álmainkat, az egyetemisták számára álláslehetőségeket kínáló karrierirodát, valamint az ösztöndíjakról és szakmai lehetőségekről tudósító hírszolgálatot is itt fogjuk majd beindítani. Ezen kívül számtalan szolgáltatást, és kikapcsolódási lehetőséget terveztünk az épületbe” – sorolta Farkas Csongor. Így a fénymásoló- és nyomtatóközpont, a lakásközvetítés, és az ingyen internet csak néhány a sajtóértekezleten elhangzottak közül. A fiatalok arra is kitértek, hogy néhány helyi és országos ifjúsági szervezet székhelye szintén itt kap majd helyet. Többek között az Országos Magyar Diákszövetség, és a Romániai Magyar (sajtóközlemény)
Minden jog fenntartva (c) Plusz Portál 2007-2010. A portált az Eventus Plus Egyesület működteti. Portál béta verzió 2.1 PP által kódolva.
A honlap Mozilla Firefoxra van optimalizálva! Ajánlott felbontás 1024x768!