A Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) állami felsőoktatási intézet, kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal, a gazdaság, kultúra és innováció fejlődésének egyik fontos tényezője. 1581- től több száz éves éves múltra tekinthet vissza, de szellemi jogelődjeinek vallhatja azokat a felsőfokú képzést nyújtó sok száz éves erdélyi tanintézeteket, ahol időnként felcsillant az egyetemmé való fejlődés reménye.
Az egyetem huszonegy, viszonylag önálló karon működik, teljes körű tudományegyetemi képzést és továbbképzést nyújt. Minden, egyetemre jellemző infrastruktúrával rendelkezik: könyvtárak, bentlakások, sportpályák, művelődési lehetőségek stb.
Egyetemünk a három erdélyi történelmi nyelv szerint tanulmányi tagozatokra (tükörfordításban: tanulmányi vonalakra) oszlik: a román, magyar és német tagozatra. Ezek párhuzamosan működnek a meglevő, közös szervezeti keretekben (tanszéki, kari, egyetemi szinten). A kisebbségi magyar és német tagozatnak oktatásszervezési önállósága van és külön garantált képviseleti joga minden szintű vezetőtestületben. A német tagozat a legtöbb karon csak az utóbbival kívánt élni.
Az egyetem a romániai állami felsőoktatásra vonatkozó törvények alapján valamint a saját belső szabályai alapján működik, és akkreditált képzést nyújt valamennyi szinten és formában.
Célkitűzések
Az egyetem 2014-ig a következő célokat tűzte ki:
1) vezető szerep a régióban, kiemelt szerep és elismertség Kelet- és Dél-Kelet Európában
2) a tudásalapú társadalomnak megfelelő képzés teljes körű megvalósítása
3) olyan kutatási programok működtetése, amelyek az egyetemet a gazdasági, az innovációs és kulturális fejlődés közvetlen tényezőjévé teszik
4) az oktatás és kutatás naprakész, korszerű infrastruktúrájának teljes kialakítása
5) vállalkozói egyetemnek megfelelő menedzseri hozzáállás teljes kialakítása;
6) az egyetem társadalom- és közösség-közeliségének növelése
7) az egyetemes emberi értékek, a humanizmus eszméjének teljes vállalása, kinyilvánítása.
Sepsiszentgyörgyi Kihelyezett Tagozat
Kihelyezett Tagozatunk oktatási és tudományos kapcsolatokat ápol nemcsak országunk különböző intézményeivel (ASE Bukarest, Al. Ioan Cuza Egyetem - Iaşi, a Temesvári Nyugati Tudományegyetem, Kovászna Megye Kereskedelmi Kamara és Ipari, Környezetvédelmi Ügynökség, -, Kovászna megye Regionális Fejlesztési Ügynöksége ADR7), hanem külföldi intézményekkel is (Veszprémi Pannon Egyetem - Magyarország, Limoges Egyetem - Franciaroszág).

Képzett tanáraink hozzájárulnak a magas szintű, minőségi oktatásához, amelyet megfelelő infrastruktúra biztosít.
Tudományos kutatásaink eredményei az elmúlt három évben a következők:
- 15 könyv CNCSIS kiadó;
- 3 cikk BDI indexelt folyóiratban;
- 15 cikk ISI folyóiratokban;
- 21 cikk CNCSIS kiadó;
- 9 előadás országos szintű nemzetközi részvételű konferenciákon;
- 15 előadás külföldi konferenciákon.
Ugyanakkor, Kihelyezett Tagozatunk tanárai eredményes útmutatásaikkal támogatják a hallgatókat a tudományos szakdolgozatok elkészítésében.
A sepsiszentgyörgyi Kihelyezett Tagozat kutatási területei a következők : makrogazdasági és regionális fejlesztés, a turisztikai infrastruktúra fejlesztés, a környzetszennyezés, a erőforrások megtakarítása, régiónk turisztikai potenciájának fejlesztési stratégiája (szisztematikus elemzés, kidolgozás), a környezeti tényezők hatásai, hulladékok kezelése.
A Kihelyezett Tagozatunk az alábbi képzéseket biztosítja:
KÖZGAZDASÁG-ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR, ÜZLETIGAZGATÁS KÉPZÉSI ÁG (LICENSZ)
Kereskedelem-,a Turizmus-és a Szolgáltatások Gazdasága szak,
3 év, nappali (román és magyar)
Vállalatgazdaság szak,
3 év, nappali és távoktatás (román és magyar)
Felvételire való beiratkozás időpontja: szeptember 06-15, 2010.
Oklevél
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem által kibocsátott és nemzetközileg elismert közgazdász oklevél, szakirány megnevezésével.
KÖZGAZDASÁG-ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR, (MESTERKÉPZÉS)
Üzletkötés-fejlesztés menedzsment, 2 év, nappali(román)
Felvételire való beiratkozás időpontja: szeptember 06-14, 2010. Írásbeli: szeptember 16, 2010.
KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR , KÖRNYEZETMÉRNÖKI KÉPZÉSI ÁG (LICENSZ)
Biotechnikai és ökológiai rendszerek mérnöki tudomány szak
4 év, nappali (román és magyar)
Felvételire való beiratkozás időpontja: Szeptember 06 - 10, 2010
Oklevél
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem által kibocsátott és nemzetközileg elismert környezetmérnök oklevél, a szakirány megnevezésével.
POLITIKA-, KÖZIGAZGATÁS- ÉS KOMMUNIKÁCIÓ- TUDOMÁNYI KAR, KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYOK KÉPZÉSI ÁG (LICENSZ)
Közigazgatás szak, 3 év, nappali és távoktatás (román és magyar)
Oklevél
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem által kibocsátott és nemzetközileg elismert főtisztviselő oklevél, a szakirány megnevezésével
EGYETEM UTÁNI KÉPZÉSEK
Projektmenedzsment -továbbképző
Pedagógiai modul – tanárképző
Doktori képzés – vegyészmérnökök számára
Mi, az egyetem oktatói közössége hisszük, hogy a nálunk tabuló/végzett diákjaink minden helyen és minden szinten helytállnak és gyümölcsöztetik az itt szerzett tudásukat mindannyiunk örömére.
|