Tíz
óra előtt néhány perccel még csak néhány gazda lézengett a
gyülekezőhelyen. Aztán a gidófalvi fúvósok rázendítettek: újra itt van a
nagy a csapat! — és nőni kezdett a tüntetők tábora. A város
bejáratainál a traktorok gyülekeztek, trágyaszórót, frézert és egyéb
gépeket cipelve maguk után. Tizenegykor találkozott a gyalogosok és a
gépesek serege. Tiszteletkört tettek a városközpontban, megbénították a
forgalmat, megmutatták az összefogás erejét. Kíváncsiskodók kérdezgették
a járdáról: miért tüntetnek? Hogy jó és olcsó legyen a tej, a hús —
válaszolták a tüntetők, és még jobban rázták a kolompokat, jobban
nyomták a dudákat.
A
prefektúra előtti téren Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei
Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke mondott beszédet. Vastaps
követte, mikor a gazdák követeléseiről beszélt. Növénytermesztők és
állattenyésztők gondjait egyaránt szóvá tette. Támogatásokat a
szarvasmarha-tenyésztőknek, tejtermelőknek, a hazai termelők védelmét az
uniós importtal szemben, a kistermelők cégalakítás-kötelezettségének
eltörlését, az engedélyeztetések megkönnyítését — ezeket kérték az
állattenyésztők.
Fütyülés,
hujjogatás következett viszont, amikor a kormány be nem tartott
ígéreteiről, a pártok érdektelenségéről beszélt a szónok.
Hogy
nagy a gond a mezőgazdaságban, mi sem mutatja jobban: a tüntetésen
részt vettek a megye legnagyobb növénytermesztői is. Mucsi Mihály,
Becsek László, Romulus Oprea az étkezési- és vetőburgonya-, a
cukorrépa-termelők érdekei mellett szóltak.
Egybehangzó véleményük
szerint, ha a romániai gazda nem kap a más uniós országokban dolgozó
társaihoz hasonló támogatást, ha nem csökkentik az importot, ha a
szupermarketek polcain legalább fele arányban nem hazai áru lesz, akkor
kénytelenek más kultúrák — kukorica, repce — felé irányulni.
Minden
beszélő hangsúlyozta: kevés gazda jelent meg a tüntetésen, minden
érdekeltnek itt kellett volna lennie. Álljunk a talpunkra, nézzünk a
tükörbe! — mondta Ötvös.
Nagy
meglepetésre a tüntetők közé ment György Ervin prefektus. Vastapssal
jutalmazták beszédét, melyben együttérzését kifejezve elmondta: minden
alkalommal eleget tesz a gazdák kérelmeinek, közvetít a kormány felé, s
ha onnan válasz érkezik, rögtön továbbadja.
Az Agrostar és a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetségének tagjai a
mezőgazdasági miniszter leváltását követelik, és kérik, hogy az állam
támogassa a mezőgazdasági, erdészeti és állattenyésztési ágazatokat.
Ha
nem lesz sikere ennek a tüntetésnek, szeptember kilencedikén
Bukarestben vonulnak fel a gazdák. Ha ott sem érvényesül akaratuk,
Brüsszelbe is elmennek jogaikért harcolni — mondta Ötvös Mózes.
A
tüntetés végén több tíz liter tejet locsoltak a földre a gazdák,
felhívva a figyelmet, hogy a mostani felvásárlási árak mellett nem
érdemes tejet termelni. Kétórányi tüntetés után hazavonultak. Elmenőben
többen mondogatták: nem hisznek a sikerben, a politikumnak semmi érdeke
orvosolni a helyzetet, azért kellett uniós tagokká válniuk, hogy
felvásároltassák velük az ottani termékeket.