|
Ismét a Kőlikhoz invitál
az Artera Alapítvány és a máréfalvi
önkormányzat, ugyanis a hétvégén
tartják – immár hatodik alkalommal – a
Máréfalvi Mirákulumot. A Tömöry
Péter írta és rendezte darabot augusztus
15–17. között, péntektől vasárnapig
esténként 21 órától
játsszák.
A tatárkori legenda
feldolgozásában a szöveg idén sem
változik, nem úgy a szereplők létszáma,
amely évről évre népesebb – a kezdeti ötvenes
csoport mára már 120 szereplővé nőtte
ki magát. Ezúttal 4 éves a legfiatalabb és
78 éves a legidősebb szereplő – mondta el a tegnapi
sajtótájékoztatón Lőrincz
Zsuzsanna, az Artera Alapítvány vezetője, aki a
lo- vasok számára is felhívta a
figyelmet – a hétvégén heten ülnek majd
nyeregbe a Kőliknál. Újdonságnak
számít, hogy idén a tüzes íjászok
is a máréfalvi fiatalokból kerülnek
ki, őket Mika Dezső íjász tanította be,
ha többre nem is, legalább kezelni a harci
eszközöket. „Egyre több máréfalvi
lakos kapcsolódik be a mirákulumba, hiszen a
hétköznapi ember is több annál, hogy kimegy a
mezőre, és elvégzi a munkáját” –
beszélt a helyiek részvételéről
Dávid Lajos, Máréfalva polgármestere,
majd elmondta: az idei Mirákulumra a község
testvértelepüléséről, a Tolna megyei
Magyaregregyről is érkezik egy csoport, melynek tagjai
programmal is készültek. Máréfalva
községet a Mirákulum idején a
pünkösdi ünnepekkor megszokott nagyságú
turistaközönség látogatja, az
előadásokat tavaly 350–400 néző előtt
játszották, összesen mintegy ezerötszázan
mentek ki a Kőlikhoz. Ez majdnem annyi ember, mint a település
aktív lakossága, ám a nézők 70 százaléka
nem a helybéliek köréből került ki.
Miért
nem változik a szöveg?
– tolmácsolja sokak
kérdését Tömöry Péter rendező,
szövegíró, majd a következőképpen
indokolja: a Mirákulum lényegében egy profán
rítus; az istentiszteletek esetében sem változnak
a rítuselemek, mégis mindig elmegyünk. A Mirákulum
esetében az a jó érzés, hogy birtokoljuk,
hitben, előadókészségben egyaránt –
fejtette ki a rendező.
Szerző: bálint / Udvarhelyi
Híradó
|